Belépés
Elfelejtettem a jelszavamat

3.rész

2016-12-31

Itt voltak a fehér ruhás emberek, kitöltették velük a tesztet. Ő pedig az átlagos kategóriába került, nem lesz se hős, se lázadó, se boldog.
Három gyereknek lett kiemelkedő az eredménye, őket külön fogják tanítani, bárcsak ő is köztük lenne! Biztos nagyon jó lehet, egy jól felszerelt épületben, kapnak ruhát és tulajdonképpen azt csinálnak amit akarnak.
De ő nem került be. Ő nem tud semmivel se többet az átlagnál. Csak egy szürke kisegér, akinek tűrnie kell a sorsot. De ezen nem változtathat. Majd ő is elmegy, dolgozni a gyárba. Majd ő is megismerkedik, talán egy férfival. Ha nem undorodik tőle és van munkája, akkor hozzámegy.
A szülei aggódnak. Most 17 éves és nincs senkije. Bezzeg ők, már 13 éves koruk óta ismerték egymást. Mindig elmondják. De Fruzsi már nagyon unja. A múltkor majdnem az arcukba kiabálta, hogy persze ismertétek egymást, de így se vagytok boldogok! Tudja, hogy ezt nem teheti meg. De egyszerűen olyan visszataszító néhány fiú. Szinte mindegyiknek van már párja. Nem csoda 18 évesen kötelező megházasodni. Ha nem találsz magadnak, majd az állam kiutal valakit. A fiúk tudják, hogy egyedül van. Tudják, hogy szüksége van valakire. Ezt ki is használják. Fogdossák, bunkóznak vele, szekálják. Aztán mindig megbánóan bocsánatot kérnek, majd felajánlják, hogy elveszik feleségül, ha szeretné és kinevetik és elmennek.
Nem is szereti az iskolát. Vagy csak a diákokat nem? A tanárok többé-kevésbé aranyosak. A többiekkel. Vele nem. Őt senki se szereti.
Majd hozzámegy a szomszéd fiúhoz. Igaz, hogy csúnya és büdös, de legalább nem bántja. Meg ugye így ő dönt és nem lutri, hogy kit kap. Beszélt is már vele róla. Mindketten várják még a csodát, hátha jön a nagy szerelem. Ha az utolsó pillanatig nincs semmi, akkor majd egymást választják. Jól meg lesznek. Lesz egy gyerekük és majd játszák a boldog családot. Mindenki ezt csinálja. Nekik is biztos menni fog.
Csak nehogy őket válasszák ki arra, hogy a kiválasztottak helyett is gondoskodniuk kelljen a szaporulatról. Mert a kiválasztottaknak ezt sem kell. Ha szerelmesek összeházasodnak, ha úgy jön össze, lesz gyerekük, ha nem, nem. Mennyivel jobb nekik. Bárcsak ő is közéjük tartozna. De nem.
Majd nemsokára beosztják, hogy melyik gyárban kell dolgoznia. Ha szerencséje van kap is ott munkát. Ha nem, akkor a férjére van utalva és kérvényezheti az áthelyezést.

Hozzászólások (0)